Belső tájakon
Kovács Gerzson Péter: In Sol – In Luna – TranzDanz
Kovács Gerzson Péter egymás körött kerengő emberbolygóinak sorozatából egy újabb – a legkonkrétabb – opusz: In Sol – In Luna. Ezúttal új a partner (Kántor Kata), és új a zenei világ, melyben bolyongnak (Sáry László), vetített mozgó absztrakciót sem láttunk még tőle ebben a formában, viszont az átgondoltan felépített szerkezet a régi.
A színpad két távoli pontjáról (bal hátul és jobb elöl) indul el a két szereplő, hogy aztán útjaik összetalálkozzanak, s körbefonják egymást úgy, hogy valódi testi érintés nem jön létre – ahogy jó esetben a bolygóknál sem.
Sáry László kiváló muzsikája alanyi jogon osztja tételekre a közel egyórás darabot, melyben – Kovács Gerzsontól megszokott módon – egyetlen percnyi pihenés nem adatik a táncosoknak.
A színpad két távoli pontjáról (bal hátul és jobb elöl) indul el a két szereplő, hogy aztán útjaik összetalálkozzanak, s körbefonják egymást úgy, hogy valódi testi érintés nem jön létre – ahogy jó esetben a bolygóknál sem.
Sáry László kiváló muzsikája alanyi jogon osztja tételekre a közel egyórás darabot, melyben – Kovács Gerzsontól megszokott módon – egyetlen percnyi pihenés nem adatik a táncosoknak.
Az első tételben éppúgy, mint a K. G. P.-sorozat legtöbb darabjában, kizárólag a kezek, karok mozdulnak a legapróbb rezzenésekkel, szemek lehunyva, a lábak mint stabil gyökerek tartják ezeket az ember-hínárokat. Lassan azután toporogni kezdenek a “gyökerek”, a két alak befordul egymás felé, és a háttérre vetítet függőleges sáv (kék alapon fehér zuhatag cikázik rajta: zubogó vizet éppúgy idézve, mint a csillagszóró villogó sugarait) lassan halad a vászon bal szélétől közép felé. Amikor középre ér, kiszélesedik, s kocka lesz belőle – olyan, mint az a padlóra vetített fény, melyben a két szereplő állt a kezdettől. A két alak elindul egymás felé. Van valami távol-keleti abban a tempóban, ahogyan Gerzson az útjait rója, ahogyan két ember szüntelen aktivitásban is vagy 20 perc alatt teszi meg azt a 4 métert, ami a másikhoz vezet. A tétel végén, egymás közelébe érve a dervisek táncára emlékeztető forgással gyorsul be a két égitest.
A rövid félsötét csak zenei cezúrát jelez, a két táncos itt sem lazíthat: az új, derűs instrumentális tételre folytatja játékos örökmozgását egymás körül. Kántor Kata itt kezdi magát elemében érezni, ahol már egész testével, izomból dolgozhat, lendülhet, míg Gerzson továbbra is a zsigereiből mozdul. Mögöttük a kép kitárul: a vetített sáv szélesedik.
Az újabb, vokális tétel már szinte teljesen a nőé: a férfi médiumként áll középen, s tűri, hogy körülbűvölje őt a másik. A szikrazuhatag vetített sávja most lekerül vízszintesen a padló fölé, innen vándorol fölfelé szép lassan.
A következő hangszeres tételre fellazul a mágneses erő, és szinte viháncolva, folklór elemekkel frissítve kezdik felélni a teret. Megszabadulnak az eddig szigorúan kiszabott, egymás felé tartó egyenes pályától, s a néző úgy gondolhatja, ezzel az eltávolodással itt talán vége is lesz az egésznek. A dolog azonban happy enddel zárul: a vetített kép kiterül az egész háttérre, s a pár ismét összesodródik, hogy az idők végezetéig (jelen esetben: a sötétig) együtt járják szűnni nem akaró táncukat.
Kovács Gerzson Péter azok közé az alkotók közé tartozik, akik ugyanazt a történetet mesélik el újra és újra, életük haladtával – önnön változásaikkal és változatlanságaikkal – hozzáadva vagy elvéve belőle. Az elején kicsit meg is riadunk – hisz az első percekben teljesen világos, hogy megint ugyanazt fogjuk látni – aztán azon vesszük észre magunkat, hogy magával sodor a mű, kiszámíthatósága ellenére is kikényszeríti kíváncsi figyelmünket. Mi a titka? A tempó, az arányok, a zsigerből irányított útvonalak, a zene és kép viszonya. Van valami belső rend Gerzson “őrültségében”, ami kézen fogja az embert, s elvezeti saját belső tájaira.
Kántor Kata nagyon kívülről csöppen ebbe a stílusba, hősiesen magára húzza, s ott, ahol táncosként engedi mozogni a darab, egészen sajátjává is teszi, míg végül mint csintalan lángnyelvek, úgy mozdul minden porcikája.
Szép a kép, (Kovács Gerzson Péter, Payer Ferenc) és hozzá a jelmez (Szűcs Edit): sötétben tartott, kicsit futurisztikus. Sáry zenéjét viszont újra ki kell emelnem – hiába kezdődött ezzel az írás –; önmagában is jelentékeny mélységei és színei óriásit emeltek a mozgásában szűk skálán maradó darab dinamikáján.
In Sol – In Luna
TranzDanz
Látvány, fény: Kovács Gerzson Péter
Jelmez: Szűcs Edit
Zene: Sáry László
Hangeffektusok: Báthory Zsolt
Koreográfus, rendező: Kovács Gerzson Péter
Előadják: Kántor Kata, Kovács Gerzson Péter
Helyszín: MU Színház
08. 08. 7.
| Nyomtatás |
|
Szóljon hozzá!
|