Költözés után

Miközben semmiféle harsányság, bombasztikusság, provokatív formabontás nem jelenik meg a Stúdió „K” előadásaiban, mégis rendkívül korszerű színház látható itt (amely talán a korral és a divatos színházi trendekkel is vitába száll). Miközben a társulat – akárcsak egy kőszínház – többnyire klasszikusa drámai alapanyagokhoz nyúl (G. B. Shaw-hoz, Szuhovo-Kobilinhez, Mrozekhez), ezeket nem eredeti formájukban, hanem finoman a korra hangolt és a jelen színházához igazított átiratokban mutatják be. A klasszikusokból így születnek kortárs szövegek, amelyek alkalmat teremtenek arra, hogy a társulat is a saját koráról szóljon. Arról a valóságról beszélnek, amelyben élünk, de ezt olyan finom áthallásokkal teszik, hogy eszünkbe sem jut direkt aktualizálásra vagy nyíltszíni politizálásra gondolni. Miközben mind a rendezői, mind a színészi munkától idegen a hatásosságra való törekvés, nagyon is erős hatásokat teremtenek. De ezt – afféle ellenhatásként is – épp a visszafogottsággal érik el. Látványos teátrális ötletek bevetése helyett a helyzetek felépítésére, a figurák és a kapcsolatok rajzára koncentrálnak. Csupa olyan összetevőre, amelyek a klasszikus színházi gondolkodás középpontjában állnak. Ebből – többfajta variációt is kipróbálva – mégis jelen idejű, érvényes színházat teremtenek. 

Vissza az élethez

2005 novembere óta tartja műsoron a Stúdió „K” a Barbara őrnagyot, amely G. B. Shaw 1905-ben írt drámája nyomán készült. (A mű egy időben a szerző egyik legnépszerűbb darabja volt, a 40-es években még film is készült belőle, de a Magyarországon mindössze kétszer mutatták be, 1937-ben és 1960-ban.)
Látszólag meglepő a darabválasztás, hisz a Barbara őrnagy lényegében a társalgási vígjáték moralizáló változata. A cselekmény középpontjában az örökségért való küzdelem áll: Lady Britomart (Horváth Zsuzsanna) a fejébe veszi, hogy biztosítja a fia, Stephen (Téglás Márton) számára örökségét, ezért meghívja magukhoz különélő férjét, Undershaft fegyvergyárost (Fodor Tamás). A férfi azonban ragaszkodik az Undershaftek tradíciójához, hogy a gyárat csakis lelencnek lehet átadni. Közben láthatóan megkedveli az egyik lányát, Barbarát (Homonnai Katalin), aki a Szív Gárda „harcosaként” hajléktalanokat istápol. Ugyanakkor egyre közelebb kerül Barbara vőlegényéhez, Cusins-hoz (Géczi Zoltán), akiről a végén még az is kiderül, hogy szegről-végről lelencnek is tekinthető. Így nincs akadálya annak, hogy ő legyen Undershaft örököse. (Már csak az a kérdés, hogy Barbara hozzámegy-e így is a fiúhoz.)
Az örökségért folyó harcot azonban Shaw rendkívül visszafogottan ábrázolja: kellemes emberek beszélgetnek rendkívül kulturáltan, hol filozofálgatnak, hol moralizálnak, eszükbe sem jut egymásnak esni, legfeljebb időnként tesznek sejtelmes célzásokat, de ekkor sem vesztik el szellemességüket. Csak a második felvonásban „durvul el” kicsit a darab, amely egy menhelyen játszódik, ahol megjelenik egy verekedő, kötekedő alak is, de őt szerencsére a filozofikus hajlamú hajléktalanok ellenpontozzák. 
Fodor Tamás és Szeredás András átdolgozása – miközben megtartja a darab nyelvének kellemes könnyedségét – kiiktatja bőbeszédűségét és túlírtságát. Ugyanakkor világosabbá, szikárabbá teszi a cselekményt is. Összevonnak például több hajléktalan figurát, hogy a menhelyen játszódó események életképi kanyarjai helyett világosabb szituációt teremtsenek: Bill Walker (Hannus Zoltán), a lezüllött rendőr azért jön a menhelyre, hogy hazavigye a feleségét, Jennyt (Nyakó Júlia), az egykori utcanőt, jelenlegi önkéntes segítőt. Az asszony a férje elől is menekült ide, de most mégis hazatér vele. A „sztori” továbbírásaként (egy Shaw-utalást kibontva) Bill afféle biztonsági főnökként jelenik meg Undershaft gyárában. Ráadásul gyereket várnak a feleségével.                  
Ez a látszólag mellékes mozzanat sok mindent elárul Fodor Tamásék szándékáról. Az alapján, amiről a szereplők beszélnek, könnyen azt hihetnénk, hogy a fegyverkezés (és a fegyvergyártással szerzett vagyon), illetve a fanatikusan végzett karitatív tevékenység morális buktatóiról szól a darab. (Barbara akkor lép ki a Szív Gárdából – G. B. Shaw még a valódi nevén, Üdvhadseregként emlegeti –, amikor kiderül, hogy a szervezetet az alkohollal és fegyverrel kereskedők adományai tartják fenn.) De a Stúdió „K” nem tantörténetet játszik. A mégoly visszafogott moralizálás is távol áll az előadástól. Ha a cselekmény irányait nézzük, szólhatna arról az erkölcsi válságról is a produkció, amelybe akkor sodródik az ember, ha a meggyőződése kerül ellentmondásba a világot uraló erőkkel (jelen esetben a pénz hatalmával). (Stephen csak a szavak szintjén ítéli el apját, de azonnal lenyűgözi, amit a fegyvergyárban lát. Barbarának viszont a legmélyebb meggyőződése kerül válságba, amikor kiderül, hogy saját erőfeszítései jelentéktelenek a pénz erejével szemben. Cusins viszont mindvégig lebegteti – talán mert maga sem tudja eldönteni –, hogy mi a fontosabb neki, az érvényesülés vagy Barbara szerelme. Ugyanakkor Undershaft maga a megtestesült paradoxon: miközben kegyetlenül pusztító fegyverek kiagyalója és forgalmazója, szinte paradicsomian emberséges állapotokat teremt a gyárában és annak kolóniáján. Az embereit megóvja a szegénységtől, amelynek pusztító hatalmáról épp a menhelyen hangzanak el riasztó példázatok például Peter Shirley, elbocsátott vágóhídi munkás – Tamási Zoltán – szájából.)     
A Stúdió „K” előadása ugyan megpendíti azokat a társadalmi kérdéseket, amelyekről G. B. Shaw beszél (nemcsak a darabban, hanem a mű elé illesztett darabnyi előszóban), de az ideológiai igazságokról egyértelműen az emberi igazságokra helyezi át a hangsúlyt. Bár a szereplők olyan világban élnek – és itt nagyon erős áthallás teremtődik a jelennel –, amelyben a szándékaik, a cselekvéseik ideologikus meghatározására kényszerülnek, (az elveknek és eszméknek hol fanatikus meggyőződésből, hol pragmatikus érdekből adják át magukat), a kapcsolatok, viszonyok kimondott, de inkább kimondatlan változásából (a cselekmény rejtett rajzolatából) mégis az derül ki, hogy a személyes választások, emberi elkötelezettségek a legfontosabbak. Miközben a legtöbben elvek alapján akarnak ítélni és cselekedni, mégiscsak valami rejtettebb erő működteti őket: az összetartozás, az emberi vonzódás és – ha nem lenne ideologikusan foglalt a szó, mondhatnánk: – a szeretet.
Különben mi magyarázná, hogy Undershaft menhelyi provokációjával – látványosan felajánlott adományával – nem eltaszítja, hanem közelebb hozza magához a lányát, miközben e gesztus hatására Barbara leszámol a Szív Gárdával? Vagy mire véljük, hogy Cusins megkísértése az Undershaft-örökséggel nem lazítja, hanem épp erősíti Barbara és a vőlegénye kapcsolatát? „Nem szabadulok tőletek, tőled meg az apámtól” – mondja még némileg feldúltan a lány. Közben az ideologikus feladatvállalásba kapaszkodik: „…Itt kell maradnom! Megváltom Dollyt Dollytól!” (Így becézi Cusins-t) Közben a fiú is meglehetősen zavaros ideologikus programot hirdet, amelynek tetőpontja mégis csak az, hogy leteperi a lányt. A belépő családtagok zavartan figyelik a kétes helyzetből feltápászkodó párt. És mikor a sok jelentéktelen szó eltereli a figyelmet a lényegről, Barbara mégis megszólal: „Ha hátat fordítunk az Undershaftek Birodalmának, az életnek fordítunk hátat.” Ezt a mondat jelképes erejű az előadás végén. Mintha Fodor Tamás rendezése az élethez szeretné visszavezetni a szereplőket. A szószék felé ácsingózó szavak pódiumi csatája helyett az emberi kapcsolatok visszafogott színjátékára irányítja a figyelmet. (És a színházat – mint annyi korábbi Stúdió „K”-s előadásban – most is afféle modellhelyzetként kezeli. Ezért próbálnak passiójátékot a menhelyen, pedig ennek nyoma sincs Shaw-nál. Nem véletlen veszi itt át a rendező szerepét Cusins-tól Undershaft, így kaparintja kezébe ellentmondást nem tűrő kedvességgel az események irányítását is. És Barbara és Cusins nem véletlenül olvassák egymás fejére a leghíresebb Shaw-darab, a Szent Johanna  szerepeit utolsó beszélgetésükkor.)
Így a Stúdió „K” Barbara őrnagya valójában finom ellenpontot teremt G. B. Shaw eredeti darabjával szemben. A hangsúlyeltolódást az új alcím is kifejezi: szatírjáték. Bár a szerzőtől sem idegen az irónia, és ő is utal azokra az ellentmondásokra, amelybe a szereplőket az elveik és választásaik közti különbségek kergetik, de ebben a viszonylag korai darabjában még nem jutott el ahhoz, hogy mindenkit és mindent menthetetlenül mulatságosnak tartson. Fodor Tamás rendezésének finoman visszafogott szarkazmusából viszont ez derül ki. Shaw darabja még rengeteg dolgot szeretne komolyan venni és megvitatni. Fodor rendezésében viszont vitatkozni kellemes, szellemes, de sehova nem vezető játék, mert ami az emberrel történik, az úgysem az elvek szintjén zajlik.

Játék a halállal

A másik repertoáron maradt Fodor Tamás-rendezésben azonban már nyoma sincs elvek hatalmának, csupán érdekek mozgatnak mindenkit. Míg a Barbara őrnagy ironikus szemléletű szatírjáték, addig a Halni jó (1.) kíméletlen társadalmi szatíra. Az előbbi szereplői csupán mulatságosak, mert az elveik nagyszerűsége és a szándékaik egyszerűsége között szakadék tátong. Az utóbbi alakjai viszont eltorzult karikatúrafigurák, akik a társadalmi visszásságok görbetükrében menthetetlenül nevetségesnek bizonyulnak, hisz egyiküknek sincs mentsége saját kicsinyességére.
A 2004 decembere óta műsoron levő Halni jó szintén klasszikus drámából indul ki. Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című komédiáját azonban nemcsak átdolgozta, hanem teljes mértékben átírta a szerző, Forgách András. Lényegében csak az alapötlet maradt meg belőle: a beosztott hivatalnok (jelen esetben Cukor Jenő, földhivatali előadó) magánál tartja a főnökére (jelen esetben Koncz Kálmán, államtitkárra) kompromittáló iratokat, hogy megzsarolhassa őt vele. És hogy biztonságban tudhassa magát, hirtelen ötlettől vezérelve nem külföldre szökik, hanem személyazonosságot cserél a váratlanul elhalálozott szomszédjával.
Szuhovo-Kobilin nem sokat pepecsel az alapszituációval és a cselekménnyel. Nála a hivatalfőnök Varravin gyorsan rájön Tarelkin csalására, és átadja őt két ostoba rendőrnek, mint afféle vérszipolyt. A két rendőr azonban innentől kezdve alig foglalkozik vele, hanem váratlanul a kezükbe kapott vizsgálóbiztosi hatalommal visszaélve megfélemlítik a fél várost. Szuhovo-Kobilin számára ez remek alkalom, hogy felsorakoztassa az orosz valóság tipikus alakjait. Ezt teszi Forgách András is, amikor a mai magyar viszonyok tipikus figuráit lépteti elő. De ő ezt a cselekménybe illeszti. Így kétszálúvá lesz a történet. Az egyik oldalon Koncz Kálmán államtitkár (Epress Attila) és az emberei (Gáz rendőralezredes – Tamási Zoltán –, Helló főtörzs – Nádasi László –, Balog őrmester – Homonnai Katalin) megpróbálják visszaszerezni a kompromittáló iratokat. (Az államtitkárnak az a feladata, hogy állami pénzeket folyasson be a pártkasszába; Cukor az erre vonatkozó iratokat rejtegeti.) A másik oldalon fokozatosan derül ki, hogy mibe keveredett Cukor Jenő, amikor magára öltötte a szomszédban elhalt Olajos Alajos személyazonosságát. A feleség követeli rajta a többszázezres tartásdíjat, maffiózók szeretnék behajtani rajta a kábítószer-eladás hasznát vagy az árujukat visszakapni,  intézetből szökött, de már prostituáltként is tapasztalatot szerzett kiskorú térne meg hozzá mint az apjához és a futtatójához.
A sok közhelyes motívumból és banális típusból remek kavalkádot kavar Forgách András története, amelybe nagy vehemenciával vetik bele magukat Fodor Tamás rendezésének szereplői. Jól pörgő társadalmi bohózat születik mindebből, amelyben a szövegpoénoknak és a félreértéseken alapuló szituációknak legalább olyan fontos szerepe van, mint a figurák nekibuzdult önhittségének.      
Összességében mindez abszurddá színezi azt a valóságot, amelynek helyzetei és típusai a médiahírekből és híradókból ismerősek. A Stúdió „K” előadása így azt a lehetőséget teremti meg, hogy önfeledten kacagni lehessen mindazon, amely a mindennapokban oly nyomasztó.

Közös álmok

Mintha a Halni jó bohózata folytatódna más szituációban és más nevekkel a 3 éj című előadásban. (Mrozek művét ezúttal Gyarmati Kata dolgozta át. A produkciót 2006 júniusában játszották először, ez volt a Mátyás utcai pince utolsó bemutatója.) Hannus Zoltán és Tamási Zoltán ezúttal vállalati munkatársakat játszanak, akik kiküldetéseik során mindig közös szállodai szobát kapnak. Rendre ugyanazok a nevetséges játszmák zajlanak köztük az ágyválasztástól kezdve a fürdőszobai előnyökön át a villanylekapcsolásig.
Czajlik József rendezése fokozatosan vezeti át a darabot a hétköznapi bohózatból a metafizikai szorongásokat megtestesítő költői látomásba. Ebben nagy segítségére van Monori András sokfajta dimenziót nyitó zenéjének is. És természetesen Nyakó Júlia játékának is, aki testet és lelket ad egy látomásnak, a két férfi közös álmának. Míg Fodor Tamás rendezései rendre az emberi játszmákra koncentrálnak, Czajlik új színeket hoz a Stúdió „K”-ba: a képekre és zenei hatásokra is figyelő finom teatralitást és a színészi játék visszafogott stilizálását                  


1. A Halni jóról 2006/8. számunkban közöltünk elemző beszélgetést a szerzővel, Forgách Andrással

Barbara őrnagy
Stúdió „K”

G. B. Shaw nyomán írta: Szeredás András és Fodor Tamás
Díszlet: Szegő György
Jelmez: Németh Ilona
Rendező: Fodor Tamás
Szereplők: Fodor Tamás, Horváth Zsuzsa, Homonnai Katalin, Téglás Márton, Kakasy Dóra, Géczi Zoltán. Nádasi László, Hannus Zoltán, Nyakó Júlia, Szabó Domokos, Tamási Zoltán.

Forgách  András: Halni jó
Stúdió „K”

Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála c. komédiája alapján
Díszlet: Szegő György
Jelmez: Németh Ilona
Rendező: Fodor Tamás
Szereplők: Epress Attila, Hannus Zoltán, Tamási Zoltán, Nádasi László, Homonnai Katalin, Baksa Imre, Téglás Márton, Horváth Zsuzsa, Nyakó Júlia, Kakasy Dóra/Fodor Annamária

3 éj
Stúdió „K”

Fény: Fodor Gergely
Zene: Monori András
Rendező: Czajlik József
Szereplők: Tamási Zoltán, Hannus Zoltán, Nyakó Júlia

08. 08. 7. | Nyomtatás |