Létformák evolúciója
Le Sacre du Printemps – Klaus Obermaier & Ars Electronica Futurelab
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2013
A kegyetlen ősi orosz természetrítus és a pontosan száz évvel ezelőtt írt zenemű találkozása a tánccal nem megy ritkaságszámba az 1913-as Nyizsinszkij-balett bemutatása óta. Tavaszi áldozatok rendületlenül születnek a táncszínpadokon (idén tavasszal például hármat is láthatott a budapesti közönség: a Bozsik Yvette Társulatét, Raza Hammadi koreográfiáját a Budapest Táncszínház előadásában és Klaus Obermaierét), az idő próbáját azonban kevésnek sikerül kiállnia közülük. S bár a Stravinsky-zene őslüktetése mozdulatokért kiált, feszültséggel teli sodrásához a további kifejezőeszközök megtalálása igazi kihívás.
Az osztrák Klaus Obermaier Tavaszi áldozatát 2006 óta játsszák szerte a világban. Művét akár ars poeticaként is olvashatjuk: hogyan képzeli el a 21. század színpadi művészetét Obermaier. Emberáldozatot nem követel, ám sztereó kamerákat, real time videótechnikát, háromdimenziós látványt manipuláló programokat annál inkább.
Obermaier sokoldalú színházi alkotó. Eredetileg a zene, a festészet vonzotta, majd mindezeket rendezőként, koreográfusként, médiaművészként hasznosította. Technika és ember, kép és mozgás kapcsolata érdekli elsősorban, de a zene is fontos inspirálója, sőt szerves alkotórésze műveinek. Több előadásában dolgozott már az Ars Electronica Futurelab kreatív médiadesign csapatával, akik a különböző, a rendező vizuális koncepcióit megvalósító programok fejlesztésében vannak segítségére. Nem a technikai fejlesztés és ennek demonstrálása a céljuk elsősorban, hanem a művészet új útjainak keresése, határainak feszegetése. Műveiben az élő emberi testeket egyenértékűként kezeli az éppen használt technikai eszközökkel, az általuk teremtett virtuális világgal. Az ilyen összművészeti, multimédiával operáló előadások egyre kedveltebbek, a táncszínpadokon már-már kötelező elem a vetítés. A nagy elődök ─ mint a tánc és a világítás kapcsolatával kísérletező Loie Fuller vagy az alkotásait totális színháznak nevező, vetítéssel dehumanizáló Alwin Nikolais – irigykedve néznék, mi mindenre képes ma egy-két gombnyomás. Hogyan képes összemosódni valóság és cybertér. A technikával egyre szorosabbra fonódó barátságunk hétköznapi életünkre ugyanúgy jellemző. Mindenesetre már nem ér akkora meglepetésként, hogy a Nemzeti Hangversenyterembe léptünkkor egy 3D-s papírszemüveget nyomnak a kezünkbe.
