Jelenünk a jövőből a múltba
Cseh színházi fesztivál a Katona József Színházban
A Katona József Színház május 24–26. között tartotta első cseh színházi fesztiválját Csekkold! címmel. A fesztivál akár történelem feletti diskurzust is generálhatna, a szünetekre székeikből fáradt derékkal kikecmergő nézők hangulata erről tanúskodott.
A rendezvény záró előadása a Brnói Nemzeti Színház vendégjátéka volt. Konferenciahelyszín és színpad, tudják, amikor a színész a pódiumhoz lép, a képzeletbeli mikrofonjába felkonferálja az est sztárját, megigazítja SZTK-keretes szemüvegét, miközben a ruha úgy lóg rajta, mint tehénen a gatya. Helyet foglal, hiszen a többiek már elkészültek, fejhallgatóikkal U-alakban megkezdték a gyűlést. De amiről beszélnek, a mű – Patrik Ouředník: Europeana, A huszadik század rövid története – nem a múlt, hanem ideológiák egymásra rakódott képződménye, amely azóta is csak gyarapszik, ha más okból nem, akkor azért, mert az eszmék hatalomvágya végtelen. Jan Mikulášek rendező a társulat nyolc művészét helyezte olyan elbeszélői pozíciókba, amelyekben mind cselekedeteikkel, mind mondataikkal hol visszautaltak egy letűnt kor történéseire, hol jelenlevővé tették azokat.
Koncentrált figyelem az asztal körül, bár meg kell jegyezni, vannak munkakerülők, kényszeresen ceruzát hegyezők, szexuális fantáziáikban rekedtek, vagy csupán végtelenül közömbösek. Minden esetre mindenkin fejhallgató, és eldönthetetlen, hogy bennünket hallgatnak le, dokumentálnak, vagy visszahallgatnak valamit egy mára eltávolodottnak hitt korszakból. Egy-egy felszólaló, mint aki álmából ébredt, történelmi adatokat idéz, amelyet expresszív gesztusok, vonatot, repülőt utánzó hangeffektek színesítenek. A relativitáselmélet, a fekete lyuk, a pszichoanalízis, Jugoszlávia, a koncentrációs táborok, a Barbie baba feltalálása, a dadaizmus, a genocídium, a depresszió, a fogamzásgátlók feltalálása, a diszkó, az eugenika, a nagymamáról elnevezett atombombát ledobó repülőgép vagy a lövészárkokban patkányokat gyűjtő katonák.