Egy ember közülünk
Kerékgyártó István: Rükverc - Katona József Színház, Kamra
A 2012-es könyvhétre jelent meg Kerékgyártó IstvánRükverc című kötete. Nem sokkal később, 2013 januárjában színre került a mű színpadi adaptációja is, melyet Radnai Annamária készített. A Máté Gábor rendezte előadást a Katona József Színház stúdiószínpada, a Kamrajátssza. Közben Kerékgyártó István is elkészítette a maga darabváltozatát.
Egy hajléktalan története
Az érdekes írói alapanyagból izgalmas előadás született a Katona József Színházban. Máté Gábor rendező jól láthatóan egy hajléktalan történeteként olvasta a szöveget, ez első pillantásra szembetűnik, ha a színpadra tekintünk. A Cziegler Balázs tervezte játéktér egy hatalmas bevásárlótáska belseje: olyané, amiben a nagyvárosi hajléktalanok hurcolják magukkal azt a keveset, amijük van. Ebben a fonott füles szövött műanyag szatyorban ott az egész élet, s Vidra születésének pillanatában ennek a szája záródik rá a szereplőkre. Ez a színpadi gesztus ironizálja a darab zárómondatait, amellyel az apa „gazdag, egészséges és sikeres" életutat jósol Vidrának, amikor először megfürdeti.
Ebben a szimbolikus térben az elmúlt évtizedek jellegzetes tárgyai – asztalok, hokedlik, fotelok, lavórok, nejlonszatyrok, rádió, tévé stb. – jelennek meg, helyeződnek egymás mellé, de nem valóságos miliőt teremtenek, hanem szürreális kuszaságban gyűlnek a szatyor mélyén. A tárgyakkal ellentétben a jelmezekben nem törekedtek az alkotók a korhűségre (jelmez: Kovács Andrea). Egy-egy jelenet szereplői azonos színű felsőket (trikókat, pólókat, ingpulóvereket) viselnek, melyekre nyomtatott nagybetűkkel rá van írva a szerepnevük. Ez nemcsak finom rendezői eltartást jelez, hanem nagyban segíti a nézőket, hogy azonosítani tudják a figurákat, hisz a Kamra előadásának színészei jelenetről jelenetre új szereplők bőrébe bújnak.
A főszereplőt azonban kiemeli a rendező ebből a rendszerből. Az egyenszínű szereplők közül mindig kiválik Vidra alakja: az idős hajléktalan figura sokáig cipel magán egy koszlott, barna kabátot, aztán lassan lehámlanak róla a ruharétegek, egyre világosabb pólóban, majd fehér trikóban látjuk viszont. Az utolsó képben, a mosdatásnál már csak egy fehér ingecske jelzi az újszülött, hótiszta Vidrát. (Egy jelenet van, amikor a főhős pólójának feketéje megegyezik a körülötte lévők ruhájának színével: a megállapodottság, a biztos jövő csalóka pillanatában.)
Egy emberi történet
A Kamra előadásának egyik meghatározó értéke most is a magas színvonalú színészi játék, amely érvényes emberi történetként mutatja meg a Rükverc figuráinak sorsát. Az, aki már élt a szocializmus idején, és valamilyen módon a Kádár-rendszerben szocializálódott, nagy valószínűséggel kortársaként fogja látni Vidra Zsoltot. Bán János, aki a szereplőt hozzávetőleg életútjának feléig játssza (majd szerepet váltva a főhős apját alakítja), egy közülünk való embert kelt életre, akinek bármely életszakaszára úgy tudunk tekinteni, mint saját sorsunk szorongató alternatívájára. Jó látni Bán Jánost újra egy fontos szerepben, és különleges lehetőség, hogy az előadás egy pontján az egyre fiatalabb Vidra szerepét színművészeti egyetemista fiának, Bán Bálintnak adhatja át. Az ifjú színész természetesen még nem rendelkezik a színészi eszköztárnak azzal a gazdagságával és mélységével, mint az apja, de épp ezért tud a fiatal Vidra alakjában valamiféle elemi romlatlanságot felmutatni. Mintha azt sugallná jelenléte, hogy az ember jóra van rendelve. És miközben rákopírozódik az idős, megtört Vidra képe, azt kérdezzük, hogy mindez hol veszik el visszavonhatatlanul.
A sorsalakító társak és ellenfelek figuráiban számos emlékezetes pillanatot teremtenek a Katona színészei. Bodnár Erika a rezignált hajléktalantárs, Lecsós Vera szerepében éppúgy érdekes, mint például Vidra idős anyjának figurájában, aki maga sem érti, hogy mi történt vele, mikor felkötötte hűséges kutyáját, Dodit, mert kergette új kedvencét, Cicust. Nagyszerű Borbély Alexandra, aki a korábbi években játszott érdes figurák helyett most mást típusú alakokat teremt. Nemcsak Zsuzsinak, Vidra nagy szerelmének figurájában hiteles, hanem Vidra fiatal anyjának szerepében is. Egy olyan fiatal lányt formál, aki a maga egyszerű eszközeivel, az örömet keresve próbál megküzdeni az életével. Pelsőczy Réka ugyanazt a szeretetlenséget mutatja meg Vidra gyanakvó lányának és Vidra hűtlen feleségének, Erzsinek az alakjában. A legtöbb emberség még a magzatelhajtásra szakosodott Kustyánné alakjába szorult, aki szinte megkönnyebbülten mondja ki Vidráról: „Ez a gyerek meg akar születni. Fogadd el! Ha ennyire élni akar, biztosan jó élete lesz."
Lengyel Ferenc szélsőségesen különböző figurákat tud hitelesíteni, a szarkasztikus nyomozót, a segítőkész kertészt, a bunkó verőembert és a Vidráékat gátlástalanul kisemmiző vállalkozót. Érdekes figurák villannak fel Mészáros Béla (a gazdag ember, az anya szeretője), Dankó István (szomszéd gyerek, kocsmáros) és Kovács Lehel (az ügyvéd, Bodó) játékában. Szacsvay László számos figurája közül a vonaton megismert hideglelősen kedves „körtés bácsi" a legemlékezetesebb, aki valamiféle fülledt pedofil homoszexualitásba próbálja bevezetni a fiatal Vidrát. De érdekes a boltvezetőként vergődő egykori főmérnök figurája is, akinek megértéséből nem kér Vidra, hisz őt vesztesként is a győztesek között látja. És közben kimondatlanul ott sunnyog a háttérben a tény, hogy Vidrának nem kis szerepe volt abban, hogy a főmérnököt kitették a gyárból, ahol Vidra biztonsági őrként dolgozott. (Az ő segítségével – és némi tulajdonrész ígéretével – lopták ki a páncélszekrényből a főmérnökék privatizációs ajánlatát, hogy ráígérhessen a konkurencia.) Az árulás tényét felülírja Vidrában saját kisemmizettségének élménye, az hogy milyen egyszerűen átverték, és kirakták nemcsak a gyárat megvevő konzorciumból, hanem az állásból is, majd szinte a felismerhetetlenségig összeverték, amikor reklamálni próbált. Innen ered az a dühös agresszivitás, amikor utolsó erőfeszítésként verőlegényként próbál megkapaszkodni a szakadék szélén. Egyébként is ezek a kettősségek jellemzik Vidrát: egyszerre áldozat és vétkes, balek és esetlen ügyeskedő, egyszerre érezni benne valamiféle hétköznapi heroizmust és vészes nemtörődömséget.
