A kereszt tövében
Moliere: Tartuffe - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
Molière legtöbbet játszott darabját, a Tartuffe-öt mutatta be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Nemcsak az teszi egyedivé Keresztes Attila rendezését, hogy radikálisan szakít a darab magyar színpadokon megszokott értelmezésével, hanem az is, hogy másfajta színházi gondolkodásra, másféle színpadi nyelvre épül, mint a magyarországi előadások. Sándor L. István írása.
Éjszakai képpel indul a marosvásárhelyi előadás. Pernelle-né (Biluska Annamária) jön gyertyával a kezével. Rémülten fedezi fel a sötétben a szolgáját: Flipote (Korpos András) épp önkielégítést végez, majd mentegetőzésként a sarokba mutat, ahol Mariane (Kádár Noémi) és Valér (Csíki Szabolcs) szeretkezik. Közben betépve botorkál be az ajtón Damis (Bartha László Zsolt). Később Elmira (Varga Andrea) is megjelenik, aki hasonlóképp „el van varázsolva" (például hosszú percekig áll fennakad szemekkel, mereven bámulva előre, mintha a fejében futó képeket figyelné).
Nem csoda, hogy Pernelle-né fel van háborodva, bűnbarlangnak látja a fia házát, és erkölcstelenségnek azt, ahogy a családja él. Ezért örül Tartuffe jelenlétének, mert az erényesség zálogát látja benne. „A mennyei ösvényre óhajtana terelni titeket" – mondja a családtagoknak. Ez viszont azt eredményezné számukra – amit Damis szóvá is tesz –, hogy „senki ne csinálhassa, amihez kedve van". Ők ezért tiltakoznak Tartuffe ellen.
A kezdő jelenet azonban nemcsak azt jelzi előre, hogy a rendező elmozdul a szokásos értelmezéstől, hanem azt is, hogy milyen világot teremt. A sima, sötét falak határolta térben felvillanó képeket látunk, amelyeket – akárcsak az előadás egészét – furcsa zongorafutamok festenek alá. Az álom és valóság határán érezhetjük magunkat, s ez azt is jelenti, hogy ami a színpadon történik, az nem feltétlenül a realitás szintéjén zajlik. Valamint azt is, hogy ebben az előadásban a szituációk mellett legalább ilyen fontosak (ha nem fontosabbak) a vizuális jelzések, amelyek plasztikus látvánnyá fogalmazzák a helyzeteket, színpadi képekké alakítják az emberi viszonyokat. Tehát az előadásnak a (magyarországi előadásoknál hangsúlyosabb) vizuális jelzései többnyire nem a valóságot képezik le, inkább víziókként hatnak: a figurák szándékaikról, belső állapotukról adnak képet, vagy a rendezői gondolatokat közvetítik. Ezért értelmezésükhöz is másfajta logikára van szükség, mint amelyek a magyarországi előadásokat működtetik.
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/2. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft
