Csillagból nőtt almafa

Gimesi Dóra: Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi – Mesebolt Bábszínház; Harlekin Bábszínház

Árgyélus királyfi története művelődéstörténeti szempontból az egyik legfontosabb magyar mese. Gimesi Dóra nagyszerű adaptációt készített belőle: egyrészt reflektál a mese leghíresebb feldolgozásaira (többek között Vörösmarty Csongor és Tündéjére is), másrészt utal a téma mitológiai jelentésrétegeire is. Miközben egy gyerekek számára is követhető történetet bont ki a témából, a kamaszok (és természetesen a felnőttek) számára is van mondanivalója. (Gimesi Dóra olyan bábdarabot írt, amelynek színpadra állítása nem csak gyerekelőadásként képzelhető el.) A darab ősbemutatója 2010-ben volt a Mesebolt Bábszínházban Kovács Géza rendezésében, majd bemutatta a Bóbita Bábszínház is. Nemrég az egri Harlekin Bábszínház tűzte műsorára (az előadás szerepelt az idei kecskeméti bábszínházi találkozón). Veres András rendező is az adaptációhoz méltó igényes, szép előadást rendezett, amelyhez jó partnernek bizonyultak a társulat színészei.

Sándor L. István

 

A mese útja

 

Az 1580-as években írta Gergei (vagy Gyergyai) Albert az Argirusról szóló széphistóriáját. A történet az 1620-as években vált közismertté, majd a 18. századtól kezdve egyre népszerűbbé. Több feldolgozása született, a 19. század első évtizedeire az egyik legtöbbször megjelentetett ponyvakiadvánnyá vált (megelőzve a Toldi-feldolgozások népszerűségét is).

Az Árgyélus-történetet dolgozta fel Vörösmarty Mihály is a Csongor és Tündében (1830), de korántsem bizonyos, hogy Gergei Albert széphistóriája alapján, hanem esetleg valamely népszerű feldolgozás, ponyvakiadás nyomán. (A 19. század első évtizedeiben a színpadokon is rendkívül népszerűek voltak az Árgyélus-feldolgozások, bár arra nincs adat, hogy Vörösmarty bármelyiket is látta volna.)1

Nyilván a ponyvaváltozatokkal párhuzamosan élt Árgyélus története népmeseként is. (Az irodalomtörténészek szerint Gergei a mese egy olasz irodalmi feldolgozását fordította le2 , aminek alapja valószínűleg egy görög szöveg3 lehetett. Benedek Elek az Árgyélus-történet – és más ismert mesék – motívumait tartalmazó mesét, Az aranyalmafát is újgörög meseként mondja el. A népmesekutatók szerint is Európa és Ázsia határairól4 vagy még távolabbról származik a mese.) A történet motívumai már az első magyar népmesegyűjteményekben is megjelennek, Gaál György (1822) és Mailáth János (1825) könyveiben, amelyeket valószínűleg Vörösmarty is ismert. Az utóbbi tartalmaz is egy Tündér Ilona című mesét, bár ennek története alapvetően különbözik Árgyélus történetétől.

A Tündér Ilona típusú népmeséket Berze Nagy János a magyar folklórban leggyakrabban előfordulónak minősíti. Tündérszép Ilona és Árgyélus története mai terminussal a varázsmesék, tündérmesék közé tartozik. A népmese legtöbbet idézett feldolgozása Illyés Gyulától származik, és a Hetvenhét magyar népmesében olvasható.

Gimesi Dóra vélhetően mindegyik forrásra tekintettel volt, amikor elkészítette a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi című darabját. Talán a források inspirálhatták arra is, hogy hasonlóképpen, mint Gergei és Vörösmarty, maga is verses feldolgozást írjon. De olyan szöveget készített, amely mindenki számára érthető lehet. Ehhez kiindulópontul a mai köznyelvet választotta, miközben nem mondott le sem a költészetről, sem a humorról.
Mindezen túl igazi színpadi szöveget alkotott, amelyben nemcsak a szituációk és a viszonyok világosak, hanem a motivációk is egyértelműen követhetők. A darabnak a nyelvi erényei mellett elsősorban dramaturgiai értékei vannak. (Sok mindent pontosabbá, világosabbá tesz, amely egyik feldolgozásban sem egyértelmű.) Ugyanakkor az ismert történethez új nézőpontokat is teremtett, ezzel önálló mondanivalót hozott létre.

 

Alaphelyzet

 

A népmese alapszituációja – Illyés Gyula feldolgozása szerint – az, hogy valaki megrabolja a király gazdagságát biztosító aranyalmafát. Gergeinél viszont Acleton király gyönyörűséges kertjében egy addig ismeretlen fa jelenik meg, amelyről a kertésze sem tud semmit. Vörösmartynál is az aranyalmafa megjelenésével kezdődik a történet, de a Csongor és Tünde alapszituációként nem ezt exponálja, hanem a főhős hiábavaló vágyakozását: „Minden országot bejártam, / minden messze tartományt, / S aki álmaimban él, / a dicsőt, az égi szépet / Semmi földön nem találtam."

Gimesi Dóra darabja is a vágyakozásból indul ki, de ő – és ez feltétlen újdonság a feldolgozások között – két irányból indítja a történetet. Tündér Ilona a földet nézi, Árgyélus az eget, és egy közös dalban fejezik ki elvágyódásukat: „Felleg ölén megöl engem az unalom / Bezzeg a föld csupa szín, csupa illat / Érdekes emberek járnak az utakon / Itt sose moccan a sok buta csillag" – énekli Ilona. „Nézem a földet / Szebb az aranynál / Úgy hiszem ott lent / Végre kaland vár." Árgyélusban ellenkező irányú vágy fogalmazódik meg: „Messze a csillag, a hold meg a horizont / Mind beleférnek a szembogaramba / Kergeti benne a Göncöl az Oriont. / Hívnak a csillagok égi kalandra."

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Ára (mely tartalmazza a postaköltséget is): 495 Ft

 

 

19. 04. 29. | Nyomtatás |