A báb- és a táncművészet összekapcsolását ígéri a Trafó új bemutatója. De A tó című előadásban részben másról, részben többről van szó. Egyrészt a művészi kifejezés sokszínűségéről, másrészt az alkotás lényegéről: az átváltozás képességéről, illetve az ezáltal nyíló átjárókról az ismeretlen felé.
Nikolas Schöffer (1912–1992), a kalocsai francia, nevezzük akár képzőművésznek, akár „installátornak" építésznek, kibernetikusnak, kultúrtörténésznek, polihisztornak, lényegét tekintve a játék nagymestere volt. Amit csak lehetett, kipróbált, majd hosszan belefelejtkezett, eljátszott minden lehetőséggel, sőt a lehetetlennel is.
Freakistan a csodabogarak paradicsoma, ahol minden játék, ahol az lehetsz, aki, ahol minden olyan egyszerű és könnyed. Ám a bájos csodabogárság mögött féltékenység és félelmek sejlenek fel, a szörnyszülöttek reakciói az őket piszkáló botokra. Talán nem más ez a hely, mint egy beilleszkedni képtelen, kiszolgáltatott fiú gardróbba zárt álomvilága?
A Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál egy nagyon különleges, önmagát a tudománytalan zenés sci-fi műfajába soroló előadásnak adott apropót a Trafóban. Salamon Eszter alkotása éppen a színházi előadások központi tényezőjét, az előadót nélkülözi, legalábbis a klasszikus értelemben vett előadói jelenlétet. Témája a testek nélküli, elképzelt jövő, ami szinte emészthetetlen a nézők számára.
Tánc-, videóművészet és építészet találkozása egy esten. Ahogyan az estet megnyitó Sebestyén Ferenc, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára és Gaál Mariann is elmondta, többszintes együttműködés eredménye a térben, képen és színpadon megmozduló előadás.
Közösségi film debütált 2012. október 3-án a KortársTáncGenerációk Szemle zárónapján a Nemzeti Táncszínházban. A vetítést megelőzően a színház előtti füves területen négy fiatal táncperformanszokkal hangolta a nézőket a kortárstánc szenvedélyes világát prezentáló Budapest Tánciskola imázs filmjére.
A kortárs művészet határátlépéseit a mozgás, a mozdulatok világából kiindulva mutatja be a L1danceFest. A mától vasárnapig hat helyszínen zajló nemzetközi seregszemle koncepciójáról és programjairól Ladjánszki Márta koreográfust, a fesztivál művészeti vezetőjét kérdeztük.
Mechanikus harc illúzió és valóság határmezsgyéjén, ahol a technológia kibernetikus hadviselést folytat a szubjektivitással szemben. Gép és ember csap össze a Compagnie 111 legújabb vendégjátékában, a Tárgy nélkül című előadásban. Tér és idő pedig egyetlen szingularitásba görbül, hogy feltegye a végső a kérdést: mire képes a számok mögé rejtett intellektus?
Az Ausztriában élő orosz származású Oleg Soulimenko az eredeti hazája művészetéből magával hozott, sőt néha tehernek érzett hagyományt rendkívüli személyességgel feldolgozó 2009-es Made in Russia c. előadása után 2012-ben jelentkezett a Bécsben élő emigránsok vallomásaira, élettörténeteire épülő Made in Austria c. helyszínspecifikus alkotásával.
Victoria Chaplin és Jean-Baptiste Thierrée két gyökeresen különböző cirkuszi karakter, s két különböző világot varázsol a színpadra. E világok – Thierrée ellenállhatatlan humorú bűvész- és bohócszámai, valamint Victoria sajátos „átváltozásai” – azonban időnként találkoznak, átfedésbe kerülnek.
Az Ieto erősen mozgás- és látványközpontú előadás, az alkotók fő inspirációja, valamint a produkció egyik lényeges dramaturgiai eleme mégis verbális. Az előadás mottója Jules Renard francia író 1906-os Naplójából származó idézet: „Ha barátod sántít a jobb lábára, te sántíts a balra.” E mondatban rejlő tükörszituációra és az egymásrautaltság helyzetére épül fel az Ieto.
A Vivarium Studio legújabb színpadi kísérlete, a Big Bang az ősrobbanás és az azt követő evolúció sajátos újrajátszása, rekonstruálása a színpadon. A két évvel korábban készült (s 2010-ben a Trafóban is vendégszerepelt) A sárkányok melankóliájához hasonlóan a cselekmény szinte teljesen lecsupaszított színpadon zajlik, ahová lenyűgöző vizuális világot varázsolnak az alkotók.