Most majd' egy év múlva meglepődve látom, hogy milyen kevés írás jelent meg az előadásról. És főleg azt, hogy mennyire nem a lényegről szólnak a megjelent cikkek. Talán emiatt is érdemes összefoglalni azokat a „téziseket", amelyeket az elmúlt egy évben nem írt meg az Ellenfény. Hátha egy közeljövőben megszülető elemzés kiindulópontjai is lehetnek.
Azt a négy(!) cikket és a néhány blogbejegyzést elolvasva, amelyek az előadásról szólnak, az a legfőbb hiányérzetem, hogy magáról a darabról egyetlen szó sem esik. Pedig az egyik legfontosabb kortárs magyar drámaíró új művéről van szó, amely - Kárpáti Péter korábbi szövegeihez képest - meglepően új hangot üt meg. Pontosabban Kárpáti a Szörprájzpartival visszatér a pályája elején alkalmazott kortárs beszédmódhoz. Szereplői most nem stilizált nyelven beszélnek, hanem kortársainkként szólalnak meg. A darabban a mai mindennapok jelennek meg, és nem a mesék és mítoszok világa. Ez mindenképpen váratlan(?), és feltétlenül figyelemre méltó fordulat Kárpáti pályáján.
Kiss Diána Magdolna, Nagy Zsolt - Fotó: Sulyok László
Mint ahogy az is, hogy a darabjai mélyén mindvégig jelen lévő banalitás, amelyet a mitikus témák mindig sokértelművé színeztek, most a maga közvetlenségével jelenik meg a Szörprájzpartiban. A darab témája egy szerelmi háromszög egy férfi és két nő között, pontosabban az ebből a helyzetből kibontakozó „szakítás-iskola". A kapcsolatoknak ugyanis csak egyetlen fázisa jelenik meg a darabban: a végük, pontosabban a befejezhetetlenségük, mert a szakításra képtelen szereplők folytonosan ismétlődő szakításai kísérleteit látjuk, azaz ezek végtelenbe tartó variációit, amelyek már-már az abszurditásig fokozzák a nemek között zajló játszmákat.
Kárpáti darabjában épp az az érdekes, hogy miközben érződik rajta a személyes érintettség, a szöveg inkább mégis játéknak tűnik, elsősorban intellektuális játéknak. A darab színpadra állítása elsősorban ezt a játékosságot igyekezett kibontani.
És ez is fordulatot jelent Kárpáti Péter pályáján. Eddig ugyanis csak dramaturgként vett részt a színpadra állítás folyamatában, most pedig (a társulat tagjaival együtt) rendezőként is jegyzi az előadást. Kárpáti olyan drámaíró rendezőnek bizonyult, akinek eszébe sem jut a szöveg szentségét védelmeznie, épp ellenkezőleg: a színházi működés elsődlegességét tekintette kiindulópontnak. (Talán ezért ír több kritika rögtönzésszerű darabról, holott az előadást szervező improvizációk egyáltalán nem érintették magát a szöveget.)
Nagy Zsolt - Fotó: Sulyok László
Az előadás színészeinek magját adó HOPParttól nem idegen az az oldott, ötletekben gazdag játékosság, amely az előadást uralja. Talán csak az a kérdés, hogy a krétakörös Nagy Zsolt hogyan illeszkedik ebbe a világba. Ő kétségtelenül más színt képvisel, mint a szöveg önironikus szemléletmódja vagy a társulat önfeledt játékossága. Ő alapvetően indulati szinten dolgozik, és a Szörprájzparti főszerepében is ez a meghatározó. Valójában a közönséggel való egyre aktívabb kommunikálásban találja meg azt a játékosságot, amely a többiek alakítását meghatározza.
A legtöbb megjelent írás valójában nem az előadás témájával, tartalmával, inkább a formájával, pontosabban a körülményeivel foglalkozik. Mert a Szörprájzpartiban valóban a lakásszínházi forma a legfeltűnőbb. Ez az, ami a nézőt is másfajta aktivitásra készteti. Engem például egyáltalán nem zavar, hogy a szerepem kétféleképpen értelmeződik: az előadás első felében kukkolók vagyunk, akik kapcsolatok végpontjait szemlélik. A második felében viszont résztvevők leszünk, akiknek aktivizálni kellene magukat a szörprájzparti sikere érdekében. Az a felszabadult játékosság, amelybe az előadás torkollik, arról árulkodik, hogy egy igazi színházi ember készítette.
Folyt. köv.
Kárpáti Péter: Szörprájzparti
HOPPart Társulat, Jászai Mari Színház, Sirály - Városi Színház
Produkciós vezető, dramaturg: Róbert Júlia
Tér, ruhák: Balázs Juli
Letépett kar: Kovács Dániel
Tánc: Krisztik Csaba
Verekedés: Kristóf Borcsi, Pálos Hanna
Munkatársak: Németh Fruzsina, Kárpáti István
Rendezte: a szerző és a társulat
Szereplők: Nagy Zsolt, Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin, Herczeg Tamás, Polgár Csaba / Bánki Gergely, Baksa Imre, Khaled-Abdo Szaida
Karsai György: Kérdezd a nyulat
Molnár Gál Péter: Szörprájzparti
Tompa Andrea: Mégis kinek a lakása
Fehér Elephánt: Szörprájzparti