Gedeon József

(1956-2016)

Meghalt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója, a gyulai Shakespeare-fesztivál kitalálója, szervezője, a Szabadtéri Színházak Szövetségének vezetője. Egy 2011-ben készült interjúval emlékezünk rá.
Kovács Bálint | 11. 07. 10.

Gedeon József tizenhat éve vezeti a Gyulai Várszínházat, amely 2005 óta minden évben otthont ad a Shakespeare-fesztiválnak. A fesztivált meghatározó színházeszményről, a fesztivál híréről beszélgettünk vele, és arról, hogy árral szemben úszik-e a Gyulai Várszínház, hogy itt miért nem próbálja meg a politika leváltani az igazgatót.

– Hogyan kezdődött a Shakespeare-fesztiválok története?

 

– A Shakespeare-fesztivál ötlete onnan jön, hogy nagy tisztelője és rajongója vagyok Shakespeare-nek és Angliának, és 1999 óta minden évben egy Shakespeare-bemutatóval kezdünk a Gyulai Várszínházban. Ezekre mindig olyan rendezőket kértem fel, akik valamilyen új úton közelítik meg Shakespeare műveit; a szokványos, tizenkettő-egy-tucat rendezéseket, az unalmas, semmi újat nem hozó színházat nem szeretem – rendezett itt például Szász János, Alföldi Róbert, Vidnyánszky Attila vagy Bocsárdi László. Ezekből a bemutatókból nőtte ki magát a fesztivál. Adott volt hozzá egy különleges helyünk: Közép-Európa egyetlen épen maradt, síkvidéki téglavára, egy veronai típusú, hatszáz éves reneszánsz vár, amelyben díszlet nélkül lehet játszani Shakespeare darabjait, hiszen a belső udvara páratlan hangulatú, jó a látvány és az akusztika is. Hét éve megújult a várudvar egy tíz évig tartó, problémás felújítási folyamat után – akkor az épület három funkcióját határozták meg: műemlék, múzeum és várszínház. Ez a három egyformán jelentős, és ez nagyon fontos számunka, mert sokan – egyre többen – vannak, akik nem feltétlenül úgy gondolják, hogy itt színháznak kéne működnie. Eléggé elharapózott a kereskedelmi szemlélet: sokan úgy gondolják, hogy egy jó sörfesztivál vagy gasztronómiai fesztivál milyen jó bevételt jelenthetne – én pedig úgy gondolom, hogy a kultúrára is szükség van. Minden évben három ágyúlövéssel nyitjuk meg a nyári színházat, ezzel jelképesen bevesszük a várat a kultúrának erre a hat hétre.

 

gedeon1

Fotó: Dusa Gábor

 

– Hogyan zajlik a fesztiválon részt vevő előadások kiválogatása?

 

– Amikor kitaláltuk a fesztivált, megkerestem öt barátomat, ismerősömet, és felkértem őket a Shakespeare-grémiumba. Ők vagy valamilyen módon kötődtek a Várszínházhoz, vagy sokat foglalkoztak Shakespeare-rel: Csiszár Imre és Vidnyánszky Attila rendezők, Koltai Tamás kritikus, Darvay Nagy Adrienne színháztörténész és Nagy András író, akkor még a Színházi Intézet igazgatója. Rendszeresen konzultálok velük arról, hogy kiket hívjunk meg; figyeljük a magyar és a külföldi előadásokat. Aztán a döntés és a program összeállításának felelőssége az enyém, én válogatom össze a műsort a grémium javaslatait figyelembe véve. Emellett öt éve alapítottuk meg a craiovai, a neussi, a bath-i és a gdański Shakespeare-fesztiválok vezetőivel az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatát; a tagokkal – azóta már nőtt a taglétszám is – napi kapcsolatban vagyunk, járunk egymás fesztiváljaira, és ha valami jót látunk, azt meg tudjuk hívni a mi országunkba is.

Kezdettől fogva nem adunk díjakat a fesztiválon: az maga a rang, hogy valakit meghívunk rá. A koncepció szerint választunk két-három magyar bemutatót a legjobbak közül, két-három világhírű előadást, és mellettük kiegészítésképpen néhány más jellegű produkciót is. Én azt szeretem, ha a fesztiválon nemcsak színházi előadások, hanem több művészeti ág is képviselteti magát – fontosnak tartom, hogy legyen táncbemutató, zene, kiállítás, film vagy konferencia is, de tartottak nálunk már workshopot neves rendezők, és jelen van a gasztronómia is.

– Milyen elveket követnek a válogatásban?

– Shakespeare kiválóan alkalmas arra, hogy lemérjük, hol áll a színházi kultúra a világban és Magyarországon, mivel a világon minden színház játszik Shakespeare-t, és minden nagy rendező mutatott be Shakespeare-előadásokat. Magyarországon Shakespeare nagyon népszerű, Európában talán Anglia után nálunk a legnagyobb a Shakespeare-bemutatók száma: évi negyven-ötven, de korábban volt ennél több is. Ebből ki lehet választani azt a legjobb kettőt-hármat, amelyik reprezentálja a magyar színházi kultúrát. Itthon a mainstreamet egyfajta, leginkább a szavakra épülő, verbális színházi hagyomány jelenti – de a világban ezen kívül létezik másfajta színházi kultúra is, ahol a látványnak, a mozgásnak, a zenének is jelentősebb szerepe van, és ettől az előadás összművészeti produkcióvá válhat. Ez szerintem sokkal jellemzőbb a mai, posztmodern világunkra; a grémiummal tudatosan keressük az ilyen produkciókat. A külföldiek közül már rögtön az első évben sikerült megnyerni olyan rendezőket, akik a világ legjobbjai közé tartoznak: Peter Brook, Nekrošius, Purcărate, Sturua előadásai voltak nálunk, ráadásul idén az a kitüntetés ért bennünket, hogy Koršunovas itt tartja az új előadásának világpremierjét. Talán a legelső alkalom ez, hogy a világ egyik legjobb rendezőjének előadása pont Magyarországon, sőt éppen Gyulán látható először.

De amellett, hogy jól le lehet képezni vele a teljes színházi kultúrát, Shakespeare annyira mély, sokszínű, annyira átfogó a munkássága, hogy szinte minden benne van, amit az életről tudni kell: az emberi kapcsolatokkal kezdve a politikai viszonyokig mindenről páratlanul magas fokon ír. Persze azért megkérdezik tőlem is, hogy minek ide Shakespeare, de én azt gondolom, hogy aki a színházat szereti, annak fontos Shakespeare is, és akinek Shakespeare sok, annak a színház maga is sok: Madách Imre is, Katona József is. Ezeknek az embereknek nem Shakespeare-rel van bajuk, hanem azzal, hogy elszoktak attól, hogy a színházban gondolkodni is kell, és csak a szórakoztatást várják tőle. A Gyulai Várszínház nagyon szeretné elkerülni, hogy egy szórakoztató intézmény legyen – ez nem mindenkihez áll közel. De tavaly négyezren látták a Shakespeare-fesztivál előadásait; ez egy harmincháromezres kisvárosban, azt gondolom, nagyon szép teljesítmény.

 

gedeon2

Fotó: Dusa Gábor

 

– Az előadások meghívásának kizárólag anyagi feltételei vannak?

 

– A meghívások egy-két éves előkészítési munkálatokat igényelnek. Persze voltak olyan nyugat-európai előadások, amelyeket szerettünk volna megvásárolni, de az anyagiak miatt nem tudtuk megtenni; de hála istennek, nem ez a jellemző. Például Peter Brooknak két előadása is volt itt: nem tudtam nagy előadásait megvenni, úgyhogy meghívtam két monodrámáját. Be kell vallanom, annak is vannak anyagi okai, hogy a volt Szovjetunió fantasztikusan gazdag színházi kultúrája felül van reprezentálva. De a fő szempont mégsem anyagi természetű: mindig leülünk, és megnézzük, hogy kik azok a legnevesebb rendezők, akiknek új vagy futó produkciójuk van, és közülük kiket tudunk meghívni, kik jönnének el. El kell mondanom, hogy a fesztiválnak nemzetközi rangja van; egy hete kaptam egy névre szóló levelet a Globe Színház igazgatójától, aki a Shakespeare-színházak világszövetségének elnöke, hogy meghívja a fesztiválunkat ebbe a szövetségbe. Számon tartanak már minket; Nekrošius nem sok helyre szokott háromszor visszamenni, Koršunovas harmadszor, Sturua másodszor jön vissza. Ezek a színházak a napidíjon kívül csak jelképes összegeket kérnek tőlünk – persze a költségek azért jelentősek, hiszen repülőjegyekről, kamionokról van szó. Mégis, ezek a színházak nem az anyagi haszonszerzésért jönnek ide, hanem azért, mert azt gondolják, hogy érdemes itt fellépni még akkor is, ha nem tudok olyan sokat fizetni nekik, mint a sydney-i fesztivál.

– A Gyulai Várszínháznak a Shakespeare-fesztivál előtt és után is vannak bemutatói. Ez a program hogyan áll össze?

 

– A Gyulai Várszínház hivatásos szabadtéri színház, tehát évente 3-4 új bemutatót is tartunk; természetesen saját társulatunk nincs. Azt a gyakorlatot követem, hogy egy klasszikus szerző mellett legyen egy magyar klasszikus, és ha lehet, akkor kortárs magyar szerzők műveit is bemutassuk, illetve ha van valamilyen gyulai vonatkozású színdarab, író vagy más személy, az is szerepeljen – így például bemutattuk Erkel Ferenc összes operáját, Simonyi Imre, a Gyulán élt, József Attila-díjas költő több művét, az idén pedig a Gyulán élő Kovács Lajos színművésznek kerestünk egy méltó bemutatkozási lehetőséget. Ez Spiró György Az imposztor című darabja lesz.

– A mai magyar kultúrpolitikai viszonyok között feltűnő, hogy milyen régóta – tizenhat éve – vezeti ön a Várszínházat. A politika soha nem is tett lépéseket az elmozdítására vagy legalábbis a befolyásolására?

 

– Gyulai vagyok, itt születtem és itt élek – engem itt jól ismernek. Tanári diplomám van, hosszú ideig tanítottam, majd az önkormányzat kulturális osztályvezetőjeként dolgoztam, 1991-től 1995-ig. Ekkor ismertem meg a Gyulai Várszínházat, legalábbis mint intézményt – itt kezdődött a színházi pályafutásom is, itt voltam statiszta és diákszínjátszó. Mikor Sík Ferenc 1992-ben igazgató lett, bejött egyszer az irodámba, és megkérdezte, hogy nem vállalnám-e az ügyvezető igazgatói munkát. Nagyon jól esett, de féltem elvállalni. Végül később, amikor Csiszár Imre távozott a színház éléről, 1995-ben beadtam én is a pályázatomat az igazgatói posztra, és meg is nyertem: nyilván azt látta bennem az önkormányzat, hogy helyi ember vagyok, akit ismernek, és nem máshonnan jött ide, így alkalmas leszek a hosszú távú munkára. Mivel mindig közel álltam a művészetekhez, nagyon fontos volt nekem, hogy én magam állítsam össze a művészeti programot is; úgy érzem, sikerült tartani azt az elvemet, hogy csak magas szintű produkció kerülhet ide. A politika ezt mindig respektálta, elismerték, hogy amit csinálok, az jó még akkor is, ha esetleg úgy is gondolták, hogy nem tartozom az ő politikai szekértáborukba. Mindig vigyáztam, hogy a színházat ne politikai, hanem művészi meggyőződés alapján vezessem; nem nézem – és nem is érdekel –, hogy melyik művésznek milyen a politikai beállítottsága. Ha egy művész nem magas színvonalon alkot, akkor lehet bármilyen politikai színezetű, nem hívom meg Gyulára, még akkor sem, ha megsértődik ő vagy az, aki szimpatizál vele. Ilyen értelemben sosem voltam benne a politikában, és gondolom, hogy ezért maradhattam a pozíciómban: ha jobban benne lettem volna, akkor talán az egyik oldal bukásakor én is buktam volna.

Befolyásolni tehát nem befolyásol a politika, inkább az a nehéz, hogy egyre kevesebb tere van a kultúrának: fogy a levegő azok körül, akiknek fontos az érték, a művészet. Nagyon sok helyről árad az igénytelen, kereskedelmi, haszonelvű szellemiség, ami nem a magas kultúrát szolgálja; egyre nehezebb mégis eltökélten ezt csinálni, egyre jobban szorongatják a kultúra bástyáit. A Gyulai Várszínház nem a haszonszerzésről szól: tudatosan alacsonyan tartom a jegyárakat – 1500 forint ma már egy mozijegy ára –, mivel Békés az ország egyik legkisebb jövedelmű megyéje; és minden korosztályt bevonunk a produkcióba, így a gyerekeket, az iskolásokat is.

– Korábban azt nyilatkozta, hogy a Várszínházban a zenés, szórakoztató produkciók a legnépszerűbbek, ezeken mindig pótszékes teltházak vannak. A programban olyan előadások is szerepelnek, mint egy monodráma Bethlen Miklós életéről, Liszt Krisztus-oratóriuma vagy Szergej Medvegyev Fodrásznője. Nem nagy a kísértés, hogy csak szórakoztató, zenés előadások legyenek műsoron? Akkor végig lehetne pótszékezni az évadot.

 

– Én sosem megyek el a könnyű ellenállás felé; tartom magam ahhoz, hogy csak színvonalas előadásokat mutassunk be még akkor is, ha mondjuk az augusztus közepi Az Operaház Fantomjára már most eladtunk majdnem minden jegyet, míg a Troilus és Cressida harmadik előadására csak aznap délután adjuk el az utolsót. De kitartok az elveim mellett, nem lesz minden nap operett és musical – mi színház vagyunk, és nem egy rendezvényszervező intézmény: kötelezettségünk, hogy előadó-művészetet hozzunk létre a közönség ízlésének feltétlen kiszolgálása helyett. Magyarországon legalább száz helyen vannak szabadtéri vagy más nyári színházi fesztiválok, aminek a nyolcvan százaléka népszerű, szórakoztató produkciókat ad, amire nagy szükség is van. Én sem a közönség ellen vagyok, nálunk is van musical, nálunk is lesz Indul a bakterház – de ezt vegyítjük például Shakespeare-rel, mert fontos, hogy ez is jelen legyen. Tudatosan kerülöm a kommercializálódást.

– A Gyulai Várszínház műsorából valahogy sehogy sem derül ki, hogy a színházi szakma tulajdonképpen ketté van szakadva: itt mindkét „oldalra” sorolt alkotók megjelennek.

 

– Én tudatosan kimaradok az ilyesmiből. Érzem, hogy most még mélyebbre ássák az árkokat, pedig a színházi szakmát megmérgezi, ha ezek az árkok túl mélyek. Számomra csak az számít, hogy ki mennyire színvonalas; sokszor voltak láthatóak nálunk Alföldi Róbert rendezései vagy az ő színészi játéka, mert nagyra tartom a munkásságát, ugyanakkor Vidnyánszky Attila is sokat rendezett nálunk. A politikai megosztottság a színházi kultúra halála; bízom benne, hogy hamarosan ez elcsitul, még ha ez most egy különösen rossz időszak is. Beválasztottak a Magyar Színházi Társaság elnökségébe, de egy hónappal ezelőtt lemondtam többek között azért, mert úgy érzem, hogy most nem a színházművészetről van szó, hanem olyan dolgokról, amikben nem szabad részt venni, mert elviszi az embert a színháztól, mert felemészti az energiákat ez a szélmalomharc.

– Anyagi értelemben mennyire nehéz vagy esetleg kényelmes megvalósítani a Gyulai Várszínház műsorát?

 

– Egyre nehezebb a fesztivál menedzselése; olyan nehéz év még soha nem volt, mint az idei. Február végén meghirdettük a műsort, amikor még egyetlen egy fillérünk sem volt biztos, egy hazardírozás volt az egész. Számítottam olyan összegre, amire tavaly, csakhogy például az NKA-nál a kiemelt fesztiváloknak nem írták ki azt a pályázatot, amelyet az NKA és a Magyar Turizmus Zrt. közösen adott össze, mert a zárolások miatt a Turizmus kiszállt belőle, nem tett bele pénzt. Tavaly a színház itt húszmillió forintot nyert; egy ekkora kiesés lehetetlenné teszi a komoly tervezhetőséget. Szerencsére, mivel megsejtettem, hogy gondok lesznek, beadtam egy másik pályázatot, ahol egy kisebb összeget, nyolc és fél millió forint nyertünk. Az idei költségvetés húsz százalékkal kevesebb, a Shakespeare-fesztivál is csak tizenegy napos a megszokott két hét helyett. Támogatás nélkül, csak jegybevételekből nem tudnánk megvalósítani a fesztivált – de ez kevés kivételtől eltekintve az egész világon így van. Ez nem egy nyereséges vállalkozás, de Gyulán nem az a fontos, hogy mi meggazdagodjunk a fesztiválból, hanem az, hogy a néző gazdagodjon az előadásokból.