A rendszerváltás veszteseiről – és minden korszak lúzereiről – írt könyvet Kerékgyártó István. A 2012-ben megjelent Rükverc egyetlen ember, Vidra Zsolt sorsán keresztül tekinti át Magyarország elmúlt hat évtizedét. A könyv a színpadon is életre kelt - több változatban is.
Molière legtöbbet játszott darabját, a Tartuffe-öt mutatta be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Nemcsak az teszi egyedivé Keresztes Attila rendezését, hogy radikálisan szakít a darab magyar színpadokon megszokott értelmezésével, hanem az is, hogy másfajta színházi gondolkodásra, másféle színpadi nyelvre épül, mint a magyarországi előadások. Sándor L. István írása.
És nézzük, és nézzük egymást is tovább: a második sepsiszentgyörgyi este Molière-é és az Úrhatnám polgáré, a címszerepben Pálffy Tiborral. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán Bocsárdi-tanítvány Sardar Tagirovsky a múlt évadban a Tamási Áron Színházban debütált nagyszínpadi előadással: okos és szép Csehov-rendezésével (Meggyeskert) mindjárt magasra tette a mércét.
A Bocsárdi-rendezés a Vízkereszt által újra alaposan szemügyre veszi az elnyűtt Shakespeare-állítást, hogy „színház az egész világ" (The Globe). A színházról van itt szó: egyrészt a világ-színházról, másrészt a színészi munkáról-alkotásról – a kettő Shakespeare-nél összeér.
Fontos előadás a Kolozsváron bemutatott Ivanovék karácsonya, amely Magyarországon kevés visszhangot váltott ki, bár májusban szerepelt a Pesti Színházban is. Talán még nem késő felfigyelni Urbán András első kolozsvári rendezésére. Ebben segít, ha felidézzük az előadás hátterét és fogadtatását.
Az Újvidéki Színház egyik legsikeresebb előadása – a tavalyi POSZT-fődíjas Opera ultima mellett – az Urbán András rendezte Neoplanta, amely Végel László azonos című könyve alapján készült, s magáról Újvidékről szól: a városról, történelméről, a benne élő emberekről – egy multikulturális világról, amely multikulturális tömegsírokra épül.
Az idei POSZT-on a legnagyobb figyelmet az Urbán András rendezte Bánk bán kapta. No nem a szakmai értékei miatt, hanem azért, mert az Újvidéki Színház előadása által felkínált játék keretében az egyik zsűritag nemtetszését fejezte ki. Ez rögtön bekerült az országos híradásokba. A „botrány” sok mindent elmond színházi életünk állapotáról, de érdemes a Bánk bán fogadtatásának egészét áttekinteni.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2013. februárjában mutatta be a Parasztoperát. Szikszai Rémusz rendezése azt hangsúlyozza a darabból, aminek jelenlétében bizonytalanok vagyunk az ősbemutatóval kapcsolatban: a végzetdrámát, a sorstragédiát. Ennek kibontáshoz határozott színházi eszközöket használ, anélkül, hogy lényegesen belenyúlna az alapanyagba.
Megannyi lökött tunika-pelenka, néhány bikini és egy makk-kalap, Camel tevék, Henrik Ibsen ollózatlan szövege, a kétdimenziós Gudbrand-völgy, egy 1 méter 20 centis hajkorona, pár KRESZ-tábla, jól kimódolt koreográfiák és két, rendezőjük felé odaadó bizalommal forduló társulat összmunkája – mindez azon hajrázott, hogy Horváth Csaba Peer Gyntjének majd’ három és fél órás futamát vastaps zárja.
Subába öltözött fiúk kereplője próbálta elűzi a telet (amely mínusz nyolc fokkal makacsul tartja magát Nyíregyházán is). Bent a Krúdy Kamara Színpad előterében meleg a fogadtatás: egy hatalmas tál finom farsangi fánk várja az érkező nézőket. A Móricz Zsigmond Színházban megkezdődött a Táncfarsang.
Két másik produkció mellett Bérczes László rendezésével vendégszerepelt a József Attila Színházban a szabadkai magyar társulat. A Cseresznyéskert az ő változatukban a színházról szólt. És arról a reménytelenségről, ami a színházat, a kultúrát, a társadalmat, egyáltalán az egész életünket átlengi manapság.
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Nóra-előadása – a dráma eredeti címére utalva – egy virágmintás selyemfalú babaházban játszódik, gyerekek helyett is babákkal és egy bábuit játékkancsóból levegővel itató Nórával. Ám a látszat ellenére nem ez az agyonhasznált ötlet adja az előadás gerincét, hanem Szekeres Csaba rendező alaposan végiggondolt dráma(át)értelmezése.