Zsótér Sándor Ibsen kísérteteivel köszönt be a Weöres Sándor Színházba. Az előadás úgy naprakész, hogy közben különös hommage: egy 110 évvel ezelőtti Kísértetek-előadásra emlékezik.
Idei első prózai bemutatóként klasszikus magyar drámát tűzött műsorra a miskolci színház. Az ember tragédiája nem könnyű feladat sem az alkotóknak, sem a nézőknek. Miközben megkérdőjelezhetetlen helye van a magyar kultúrában, színpadokon nehezebben ér el sikert.
„...idézzen szellemeket ez a hely", mondja Tennessee Williams a Macska a forró bádogtetőn díszlettervezőjének ajánlott jegyzetben1(1.). A kecskeméti Macska...-előadás úgy veti alá magát a szerzői utasításoknak, hogy nemcsak a néző elevenébe vág, hanem a színház és a színháztörténet szellemeit vagy kísérteteit is megidézi. Ölbei Lívia írása
Mondhatnánk, hogy régimódi, ráérős-történetmesélős előadás a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Nemzeti Színház közös produkciója, a Conor McPherson A gát című drámájából készült előadás, és igen, az, de ekkor még távol vagyunk az ebből kibontakozó lényegtől. Ami a részletekben, a ráérésben, a figyelem ajándékában, a közelség érzésében bujkál valahol.
Az orosz Presznyakov testvérek Terrorizmus című darabját mutatta be a Vörösmarty Színház. A 2001-ban írt mű, amelyet már játszottak Magyarországon, mit sem vesztett aktualitásából. A darabról és a Bagó Bertalan rendezte székesfehérvári előadásról Bíró Kristóf ír.
Hegymegi Máté dunaújvárosi rendezése, a Don Quijote voltam formabontóan kezdődik. Mert nem is tudni pontosan, mikor kezdődik a játék. Bejön ugyanis a színpadra egy színész (Jankovics Péter), és elnézést kér a nézőktől, mert nem tudják elkezdeni az eseményt, amire készültek, mert nem érkezett meg a rendező. De bemutatja az írót (Végh Zsolt), aki már itt van.
Ez itt a mindennapi létezés elviselhetetlen, bohózati könnyűsége: Ványa bá, avagy elbaltázott életek a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Egy újabb előadás, amelyben együtt szólalnak meg a csehovi regiszterek – a társadalombírálattól a létfilozófiáig –, amelynek az elemzéstől nehezen elválasztható zsigeri tétje van.
Csehov-bemutatóval kezdte prózai évadját a Miskolci Nemzeti Színház. A Ványa bácsit a negyven alatti rendezőnemzedék egyik legérdekesebb, legizgalmasabb tagja, Szőcs Artur vitte színre. Az előadás érdekessége, hogy a szereplők – többnyire a szerepek életkorával is vitázva – jobbára huszonéves színészek.
Nem kell különösebb indoklás ahhoz, hogy a 2015/16-os évadban bármely (magyar) színház műsorra tűzze A kriplit. A kérdés inkább az, hogy miképpen szólal meg, megszólal-e egyáltalán a színpadon ez a „nagyon ír", egyúttal – valószínűleg éppen ezért – univerzális történet; fölépül-e az a hátborzongatóan, nevetségesen kisszerű, végtelenül durva és sok tekintetben mégis gyöngéd; áttetsző és már-már túlságosan sokrétegű világ, amely Martin McDonagh drámájában (komédia?, tragédia?, tragikomédia?, tragédia-paródia?) megrajzolódik. Ivo Krobot szombathelyi rendezésében A kripli mintha népszínművé válna; de a műfajnak nem ironikusan összekarcolt, hanem eredeti értelmében.
Magyarországon jelenleg az egyik legtöbbet játszott kortárs külföldi drámaíró Martin McDonagh. Ebben az évadban több darabja is fut, csak A kripliből négy előadás látható. A két idei bemutató (a szombathelyi és tatabányai) mellett műsoron van két korábbi bemutató is: a Győri Nemzeti Színház előadása, amelyet még 2013 őszén rendezett Balikó Tamás és a Pécsi Nemzeti Színház előadása, amelyet Soós Péter állított színpadra 2014 decemberében. A darabról és a két utóbbi előadásról Bíró Kristóf ír.
Guelmino Sándor tatabányai rendezését elnézve úgy tűnik: A kripli Martin McDonagh legoptimistább, legkönyörületesebb, legmegengedőbb színdarabja. Szó sincs arról, hogy ne vágna jégcsákányt az ember szívébe az előadás vége, vagy hogy mély megnyugvással vághatnánk neki a taps után a tatabányai éjszakának.
1865 őszén nyitották meg Debrecen kőszínházát, amely 1915-ben vette fel Csokonai nevét. Ráckevei Anna 2013-tól vezeti az intézményt. Az igazgatót kérdeztük a színház jelenlegi helyzetéről, a társulat törekvéseiről és általában a magyar színházi közélet állapotáról. A beszélgetésbe egy időre bekapcsolódott Gemza Péter igazgató-helyettes is.