Mangó morte

A lengyel társulat minden tagja nagyon őszintén és pontosan játszik. Egyszerre mértéktartóan és a nagy érzelmi kilengéseket hitelesen és energikusan mutatva. Egymásra figyelésük magától értetődő. Egy Mundruczó Kornél korábbi rendezéseihez képest nem sokkoló felütés után – egy öregre maszkírozott fiatal színész meztelen testét pásztázza végig a kamera, majd stroboszkóp villanások közben lassan előrevánszorog az elfüggönyözött kórházi ágyak között: vezényli és énekli Alfréd szerenádját A denevérből – szép lassan mindenki a térbe érkezik. Először Richard köszönti a nézőket a kórházban, amit épp most zárnak be, már csak egyetlen páciens maradt, akin a kezelést végrehajtják. Adam Woronowicz jól gazdálkodik a figyelmünkkel, született vezető, gesztusaiban a kicsiben játszó, zavarosban halászó ember óvatosságát, a legjobb neveltetés látszatát, és az unalmat mossa össze jó arányérzékkel. Bemutatja asszisztensét, Martat, aki mentolos és mangós nyugtató tablettákat ajánl nekünk, ha nem tudnánk elviselni az elkövetkezők nézését. Małgorzata Buczkowska szürke alázata mögött már itt felsejlik valami megmagyarázhatatlan, amit érdekes és érdektelen között tart, hogy ebből építkezzen a második részben.

Az első rész a felütésben látott férfi, a világhírű karmester Gustav, felesége Iris, lányuk Jázmin történetét állítja fókuszba. Sebastian Pawlak laza fegyelemmel kelti életre a fél oldalára lebénult idős férfit, aki tizenötször vezényelte A denevért. Így néhány dal az operettből Szemenyei János játékosan mai hangszerelésében oldja a feszültséget a kegyetlen jelenetek után (vagy pont hogy az oldás szándéka miatt erősíti), ahogy az Mundruczó rendezéseiben szokott lenni. Ha a dalok használatát nem pusztán beemelésként értelmezem, hanem hogy ez egy XXI. századi operett, jelentősen kevesebb zenével, mint korábbi társai, akkor kiemelkedik közülük aktuális problémafelvetéseivel, merészségével, őszinteségével. Ugyanakkor elmondható az is, hogy az anyagot a segített öngyilkosságról szóló drámaként kevésbé lehet dicsérni, néhány helyzet papírízű, sok az önnarrálás. Illetve az összekacsintás öröménél nem ad többet a kórházi ágyak alacsony számáról szóló jelenet, ahol ágyat vásárolhatna a néző (természetesen a pirulás játékot leszámítva itt is, ahogy a Szégyenben, igazából a néző szerepe a sötétben és csendben ülés). Illetve ilyen geg a virslievés mímelése az alacsony költségvetésre hivatkozva. Ez a két jelenet, több másikkal együtt, folyamatosan reflektál a látszás kérdésére.

A látszás, a másik érzékelése a halni vágyó szereplők emberképének szempontjából érdekes. Az ösztön, a természetes biológiai folyamatok nem emberiek szerintük. Iris úgy fogalmazza ezt meg, hogy végtére is van büszkesége. Agnieszka Podsiadlik ennek több árnyalatát mutatja, látszatokban hisz, azok támasztják csípőficamos járása közben lépteit. Gustav és Iris számára a látszat és a (magas)művészet az emberi létezés transzcendens célja. Lányuk, Jázmin látja és megtapasztalta ennek antihumánus voltát, egy teljesen kiüresedett és hit nélküli világot lát maga körül. Beszédes klisé, hogy ex-vőlegénye arab, a zsidó-keresztény kultúrkörön kívüli. Bár azt hiszi semmit nem jelent neki, szülei halála mégis megviseli, a halál misztériumának lehetősége is eltűnik a szeme elől. Roma Gąsiorowska csodálatosan mutatja a nihilben vergődő, az itt és most igaz szépségét kereső lányt. Hogy végül beleszeret az orvosba, akivel megbaszatta magát, hogy legalább valamit érezzen, érzelgős és klisés fordulatnak tűnik, de egy operettben meg sem lepődnénk rajta, itt is helye van.

Az első rész a kórház felszámolásával ér véget, mivel az nyugatra, Zürichbe költözik. Az aprólékosan berendezett szilveszteri díszbe öltöztetett kissé retro white cube tér kiürül. Felszámolja önmagát. Az amúgy is ijesztő párhuzam erősödik: az előadás valamint azon keresztül a színház intézménye és az életet fájdalommentesen felszámoló kórház közé egyenlőségjel húzható? Eltűnik Richard és Peter, aki a fiatal, másodhegedűs orvos. Rafał Maćkowiak magabiztosnak mutatja az új generációt, egy-két figyelemkihagyással, tekintetének elkalandozásával érzékelteti a kezdődő szétesést. Nem derül ki, milyen magánpraxisa lesz, hogy a jövőben is segített öngyilkossággal fog-e dolgozni, vagy vált.

Miután az idős házaspár megöli magát, és a kórházat kipakolják, egy ottmaradt kanapén Marta alszik a térben. Eddigre mindenen túl van, Richard szeretőjeként a nemlét nihillé rágta szívét, mikor Irist betegség nélkül is engedik meghalni, és új helyen előröl kezdődne minden, besokall. Durva, erőszakos vita után hagyja a térben Richard. Elalszik, álmodik. Hogy felébredése valódi felébredés, vagy sem, eldönthetjük.

A mozgássérült fiút, Lukaszt és testvérét, Magdát, akik egy teljesen új történetszálba kezdenek, ami egészen abszurd, ködös, könnyebb az álom szabadságán keresztül látni. Lukasz nagyon súlyos beteg, ezért jött meghalni. Dawid Ogrodnik lenyűgöző testtudattal bonyolult és súlyos testi degenerációkat ábrázol. Ezek talán túlzóak, talán nincs szemünk ezek olvasására. Egy múltbeli origami verseny bajnoka ő, egymásba szeretnek Martával. A testvér imádkozik, Justyna Wasilewska belevaló, az apróságokban hitport látó tekintetével a keresztény Isten is bekerül az előadásba. Hogy neki vajon mi lehet a viszonya a segített öngyilkossághoz. Súlyos a kérdés ilyen aspektusa is, ahogy a szinte élhetetlenségig megbetegedett testé is, vagy az életen át tartó társ elvesztése, az életben maradók transzcendens zavara, és az érzet is fontos, hogy az öregedést first world problem-nek is tudja láttatni az előadás.

Végül nem találnak már mérget sehol sem, csak nálunk van kis dózisban, a kapszulákban. Ezt Marta és Magda össze is gyűjtik, te is hozzátehetsz egy kicsit, ha úgy érzed, Lukasznak halál lehet. Persze, ha az elején megettél egy mangósat, hogy ne fájjon annyira az előadás, hisz minden fájdalom egy kis halál, akkor nem tudsz dönteni. Nem tudod enyhíteni Lukasz szenvedését, nem tudod azt mondani, hogy éljen a szerelemért. Utolsó dalként pedig szól a Ti amo.

Denevér

TR Warszava

Szöveg: Wéber Kata, Mundruczó Kornél

Díszlet, jelmez: Ágh Márton

Fény és videó: Mundruczó Kornél

Zene: Szemenyei János

Dramaturg: Thury Gábor

Rendező: Mundruczó Kornél

Előadók: Małgorzata Buczkowska, Roma Gąsiorowska, Agnieszka Podsiadlik, Justyna Wasilewska, Rafał Maćkowiak, Dawid Ogrodnik, Sebastian Pawlak, Adam Woronowicz

Helyszín: Trafó

Idő: 2013. szeptember 29.

Más is látta:

Kovács Bálint: Öld meg magad, Isten is megsegít

Tarján Tamás: Gerlicemaus